A mai trükköket több felvonásban tanítottam, ez elsősorban Bandi miatt volt lényeges. De kezdjük Nathannal, mert a videóban is az ő trükkje az első.

Róla már korábban írtam, hogy szeret mancsolni. Az ő feladata most annyi volt, hogy a taps után felrakott tenyerembe rakja bele a két mancsát. Az igazán szép az lett volna, ha eközben ülve marad, de a mozgáskoordinációja finoman szólva hagy némi kívánnivalót maga után, így beértem azzal, ha ugrik. Tanítás közben persze előjött a jobb és bal lábas pacsi is, de aztán csak felfogta, hogy mindkettőre szükség lesz.

Bandinál a tegnap elkezdett fa kerültetést dolgoztam tovább, és autó kerültetés lett belőle. A reggeli gyakorlásnál először fa kerültetéssel kezdtük, majd amikor láttam, hogy ez megvan, akkor átmentünk az autóhoz. (Elismerem, elég nagy ugrás, hiszen itt van egy olyan szakasz, amikor nem lát.) Amikor délután ismét elővettem a feladatot, akkor úgy tűnt, hogy egész jól érti. Az esti felvételkor már elsőre jól megcsinálta a feladatot, és utána még kétszer meg tudtam vele ismételtetni, majd ezt követően szétesett, 2 lépés után megállt, visszakérdezett. Továbbküldtem, sikeresen megkerülte az autót, és amikor újra kértem tőle, hogy na akkor most csináljuk meg egy vezényszóra, hogy egy tökéletessel fejezzük be, akkor előjött az ugatás, lefagyott, és teljesen úgy csinált, mint akinek fogalma nincs róla, hogy mi a feladat. Pont amikor már azt hinném, hogy megértette, miről van szó, akkor elővesz egy ilyet, és képtelen vagyok rájönni, hogy miért teszi. Ettől ideges leszek, ő egyre jobban szétesik, és a végén kénytelen vagyok egy félig-meddig jó feladatért megadni a jackpotot, csak hogy ne húzzuk tovább egymást. A megoldás persze az, hogy 2-3 után be kell fejezni, de ettől mondjuk még nem tudom, hogy miért esik szét egyik pillanatról a másikra egy feladat, amikor már úgy tűnik, hogy megvan. Lehet, hogy ez egy napra sok volt neki, nem tudom. Ennél a feladatnál ráadásul véletlenszerűen klikkelek, amikor az autó előtt van, miközben nem is látom, hogy mit csinál, emiatt pedig könnyen lehet, hogy nem érti tisztán, hogy mi lenne a dolga.