Mikor tegnap reggel még az ágyban azon filóztam, hogy mi legyen az aznapi trükk (bár minden nap az lenne a legnagyobb problémám, hogy kitaláljam, mit tanítok a kutyáknak), akkor jutott eszembe, hogy miért ne találhatnék ki kétkutyás feladatokat. Ezek után persze számos ötletem támadt. :) Nagy része azonban bizonyos fokú előképzettséget igényel Nathan részéről, úgyhogy ezeket majd főleg később fogom elővenni.

A csütörtöki feladat után mindenképpen valami egyszerűt szerettem volna kitalálni Bandinak, és azt hiszem, ez sikerült. :) Az ő feladata csupán annyi volt, hogy maradjon fekve, amíg Nathan át nem ugorja. Volt, hogy Nathan lelkesedésében ugrás nélkül átgázolt rajta, de Bandi jól bírta a strapát.

Amikor Nathant először ülve ott hagytam Bandi egyik oldalán, és áthívtam rajta, akkor még nem akarta átugrani, inkább kikerülte. Párszor vele kellett mennem, míg végül egyedül is átugrotta, és a végére annyira belejött, hogy már nélkülem is megcsinálta a feladatot. Ha már Nathan megnőtt, akkor mindenképpen szeretném ezt a trükköt elővenni úgy, hogy Bandi áll, és Nathan átugrik fölötte. :)