Oktatói szemmel

Tegnap egy jól sikerült alapfokú tanfolyami óra után elkezdtem gondolkozni azon, hogy miért jó oktatónak lenni, és miért szeretem csinálni ezt az egészet. Szerelem. Hobbi. Kikapcsolódásnak annyira nem mondanám, mert fejben nagyon ott kell lenni, és nagy a felelősség is. (A kikapcsolódás az ovi. :) ) De nincs annál szebb, mint amikor beérik a munka gyümölcse. Amikor látod, hogy tudtál segíteni, hogy a közös munkának hála élhetőbbek a hétköznapok, és segítettél a gazdának, hogy elinduljon egy olyan úton, amin haladva sokkal jobban megismerheti a kutyáját és önmagát is.

Döcögősen jutottam el idáig. 13 évesen kezdtem el kutyaiskolába járni a pöttyösömmel, és utána kisebb-nagyobb megszakításokkal megfordultunk kutyasulikban. Minden érdekelt, az agility, a mentőkutyázás, a klikker, és csak úgy szívtam volna be magamba mindent, de a távolság nagy úr, és Nagykanizsáról nehéz volt lépés tartani a fejlődéssel a kutyás világban. Ez egészen odáig vezetett, hogy néhány évre ki is vontam magam a kutyázásból, mert úgy éreztem, nem tudok hova továbbmenni. Aztán az egyetem alatt jött Blues, újból kutyasuli, felkérés, hogy segítsek be a sulin, kikvez, tükör módszer, szemináriumok, szárnypróbálgatások a kanizsai kutyasulin, és végül jött Bandita, s vele fordult komolyra a dolog. Vele jött Őrmező, az ovi, a tanfolyamok, a megfigyelés, a segítői szerep, és nagyjából egy évvel ezelőtt a csoportvezetés. Néha átfut rajtam, hogy vajon miként alakultak volna a dolgok, ha Budapesten lakunk, és több lehetőségem van kutyázni. Fene tudja.

Azóta érzem teljesnek az életem, amióta a suli van. Szeretem a munkát a gazdákkal. Roppant kényelmes ügyes gazdikkal dolgozni, de az igazi kihívást a nehezebb esetek jelenik. (Bár a sok kihívás után felüdülés egy-egy tehetségesebb gazda. :) ) De igazán tanulni a problémás esetekből lehet. A gazdáknak mindig elmondjuk, hogy a kutya akkor érti meg a legjobban a szabályokat, ha engedjük hibázni. Ez ránk is érvényes - mi is akkor tanulunk, ha valami nem válik be, és új megoldást kell találni.

A kikvezeken az ember megtanul egy csomó elméletet, de igazán a gyakorlatban áll össze a sok elmélet és gyakorlat egy egésszé. Akkor értettem meg az összefüggéseket, amikor már oktatóként benne voltam. Mert az egy dolog, hogy az ember ledarálja a kötelező elméleti anyagot, de ezt élővé kell tenni a gazda számára, hogy fogyasztható legyen, hogy be tudja illeszteni a mindennapjaiba.

Az egyik kedvenc pillanatom az volt, amikor nemrég megkérdezett tőlem valamit az egyik gazda, és hirtelen nem tudtam a választ a kérdésére. De ahogy a gazdával átbeszéltük a problémát, a végére kikristályosodott a megoldás. Persze ilyenkor az ember próbálja leplezni a gazda előtt a tanácstalanságát, és csak magában ujjong, amikor rájött a válaszra. :) De miután minden kutya más és más, nem is lehet sablonokkal dolgozni. Nem is cél, hogy minden kutyából kockát csináljunk. A cél az, hogy a párosoknak segítsünk összecsiszolódni.

Kutyaiskolának hívjuk magunkat, de valójában nem az vagyunk. Nem a kutyákkal foglalkozunk, hanem a gazdákkal. Hozzájuk próbálunk bejutni, és nekik próbálunk segíteni abban, hogy ők megtalálják a hangot a kutyájukkal. Nem arra törekszünk, hogy rövid idő alatt minél több mindent beleverjünk a kutya fejébe, hanem arra, hogy ráébresszük a gazdát, hogy mit is jelent kutyát tartani. Hogy mit vállalt magára akkor, amikor azt a négylábút hazavitte, és hogy adott esetben min kell változtatnia ahhoz, hogy az esetleges problémák megoldódjanak. Közben persze a kutya megtanul minden lényeges dolgot, de a hangsúly mégis azon van, hogy segítsünk a mindennapi problémákban. Utána pedig már a gazdán múlik, hogy mit kezd a tudással. Felhasználja, és lesz egy kiegyensúlyozott, boldog kutyája, vagy veszni hagyja, és akkor előbb-utóbb a dolgok visszatérnek a régi kerékvágásba.

(Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy ez egy baromi fárasztó hobbi. Meló után hazajövök, összekapom magam, átnézem a jegyzeteimet, és megyek ki a kutyasulira, ahol lenyomom a 1,5 órás foglalkozást, utána még megbeszélünk, és nagyjából fél 10 és 10 között haza is érek. Pillanatnyilag most az öt munkanapból 4 ilyen. Olyan, mintha lenne egy másodállásom. Ehhez képest nagyon ritkán fordul elő velem olyan, hogy a munkából hazaérve úgy érzem, hogy nem akarok kimenni a sulira. Sőt.)

1 Tovább

Vizsgára készülünk

Tavaly egyszer már nekifutottunk egy magasabb szintű ügyességi vizsgának, de a felkészülésnél tovább nem jutottunk. Több oka is volt ennek, részben az esküvőszervezés, részben más kutyás elfoglaltságok, és nem tudtunk összeszedetten felkészülni egy Ü4-5-re (K99 vizsgarendszer). Most viszont egész szépen haladunk, és reményeim szerint március 15-én meg is próbálkozunk az Ü4-gyel.

A középfokos Ü2-höz képest itt már hat különböző típusú feladat van:
- apport ölbe
- karika és hatpálcás szlalom
- 15 méterről ültetésből fektetés, majd állítás, ültetés, állítás
- három bójából kettőhöz küldés
- megállítás fekve 30 méterről
- szagazonosítás két cipőből, saját szaggal

Apport: A feladat leírása szerint a gazda székben vagy a földön ül a feladat közben, és a kutyának az ölébe kell tennie a tárgyat. Először székkel próbálkoztam, mert ki tudja, hogy márc. 15-én milyen idő lesz, de állandóan béna voltam, és hiába tette a kutya az ölembe a tárgyat, mindig legurult. Elvileg ez nem hiba, de nem szép, ha élesben is ez történik, úgyhogy inkább nem kockáztatok. Úgy döntöttem, hogy maradok a töröküléses verziónál, és drukkolok, hogy jó idő legyen jövő héten.

Akadály: A karika szépen megy, a szlalomot még tanuljuk. Nem teljesen érti még a kutya, még mutogatnom kell neki a pálcák között, hogy hol ki és hol be. Sajnos ezt csak a sulin tudom gyakorolni, korábban ezért is gondoltam úgy, hogy kihagyjuk az Ü4-et, és rögtön Ü5-re megyünk. Azért bízom benne, hogy 1,5 hét alatt összeáll.

Kézjelek: Szépen ment, de mostanában az állítás csak másodikra megy, így ezen még gyúrunk. A magasabb szintekhez kénytelen leszek újratanítani az ülésből fekvést, ill. a fekvésből állítást, mert mindkettőnél előre jön a kutya. Négyes szinten még meg tudjuk úgy csinálni, hogy ne lépje át a pálcát, de később ez gond lehet.

Irányítás: Ez megy a legjobban. Lendületes és közel fekszik a bójához. A napokban mondjuk Népszigeten belefutottunk egy vicces szituba, ott ugyanis sokkal nagyobb bóják vannak, mit Őrmezőn. Bandi ahogy kiszaladt, lepofozta a bóját, én meg úgy meglepődtem, hogy elfelejtettem fektetni. Utána letisztáztuk a dolgot, most már azt is bójának látja. :) Szerencse, hogy ez előre kiderült, és nem a vizsgán szembesültem vele (az ugyanis nem Őrmezőn, hanem Népszigeten lesz).

Megállítás: Lassú. Tudja, hogy mi fog történni, ezért cammog, és vontatottan is veszi fel a pozíciót. Úgy próbálom felpörgetni, hogy sokszor hívom megállítás nélkül, aztán meglátjuk, mi lesz belőle. Az Ü2 vizsgánkon például annyira féltem, hogy túlszalad a zónán, hogy túl hamar kiadtam a vezényszót, Bandi pedig kivételesen azonnal reagált, és úgy feküdt le, hogy a farka kilógott a zónából. No comment. :)

Szagazonosítás: Erről nem tudom, mit gondoljak, még tanuljuk. A részfeladatok megvannak, megy a szagfelvétel, a cipők végigszaglása és a jelzés is, ami esetünkben apportot jelent. Ma kapok idegen cipőket, és akkor majd meglátjuk, hogy mennyire megy.

Nagyjából így állunk most, még szűk 1,5 hetünk van. Érdekes lesz az a nap, mert a bíróképzés keretén belül aznap az éles vizsgán őrző-védő, engedelmes és ügyességi gyakorlat is lesz, így még nem egészen tudom, hogyan fogom ezeket összeegyeztetni a saját vizsgánkkal.

0 Tovább

Tél

Behavazódtunk. Eredetileg úgy volt, hogy tréningezni megyünk hétvégén, de végül a hó miatt elmaradt. Helyette elmentünk az alapfokos tanfolyami előadást megelőző kutyás bemutatóra, kétszer voltunk Normafán, beálltam ovizni, Viktor pedig bement Bandival klubra.

Hétfőn indult egy alapfokú csoportom, és a gazdiknak most szombaton volt a kutya nélküli foglalkozás, ezért mentünk el bemutatózni. Egész jól sikerült, ahhoz képest, hogy Bandinak tök idegen kutyák mellett kellett dolgozni. Picit azért aggódtam, amikor gyakorlás közben megállás nélkül kommentált mindent, de a bemutató alatt már csendben volt.


Még több kép a bemutatóról itt

Utána felmentünk Normafára, és mikor a síháznál megláttuk a tömeget, rögtön mentünk is tovább a KFKI felé, és ott mentünk be az erdőbe. Nagyon jót sétáltunk, nagyon meseszerű volt az erdő a hófehér fákkal. A végére Bandi úgy elfáradt a hóban futkosásban, hogy állandóan előreszaladt húsz métert, majd lefeküdt fát rágni, és várta, hogy beérjük. Utána nem kellett ringatni, de minket sem.



Eredetileg úgy terveztem, hogy ma bemegyünk klubfoglalkozásra, mert már vagy 1 éve nem voltam. A klub ugyanis párhuzamosan fut az ovival, és szinte minden vasárnap oviban vagyok. Hosszú idő után úgy tűnt, hogy lesz egy olyan hétvégém, amikor végre tudok klubozni, de aztán végül be kellett ugranom helyettesíteni, úgyhogy Viktor ment klubra. Egymás melletti pályákon voltunk, Viktor szerint picit be is zavartam a kutyának, mert néha meghallotta a hangom... De azért ügyik voltak. :)



Ebéd után ma is mentünk Normafára, most egy volt tanítványomék is csatlakoztak. Radar egy hatalmas öntudattal megáldott terrier keverék. :) Megállás nélkül rohangászott, követte Bandit mindenhová, és nehezen akarta megérteni, hogy Bandi nem akarja odaadni neki a botját. Jó sokat csúszkáltunk, jól elfáradtunk. Kár, hogy már olvad a hó. :(

Még több kép a Normafáról itt

0 Tovább

Nem kutyaiskola, hanem gazdaiskola

Ezt szoktam válaszolni, ha valaki megkérdezi tőlem, miben más az Őrmezői Kutyasuli és általában a tükör kutyasulik, mint a többi kutyaiskola. Mindig elmondom, hogy nálunk a kutyák a foglalkozásokon általában szabadon vannak, és hogy a tanítás során nem alkalmazunk semmilyen kényszert velük szemben. Azt is el szoktam magyarázni, hogy a cél, hogy a gazda jó gazda legyen, olyan, akire a kutya felnézhet, és akit hajlandó/akar követni.

Már több mint egy éve, hogy kijárok Őrmezőre, tavaly januárban még gazdiként kezdtem az oviban. Májusban alapfokú tanfolyam Bandival, aztán egy nyári tábor, és a tábor után pedig már mint oktató-tanonc mászkáltam ki a kutyaoviba. Szeptemberben középfokú tanfolyam kutyástól, közben oviban csopvez lettem, megfigyeltem a tanfolyamokon, mostanra pedig már túl vagyok az első félig-meddig saját csoporton, ahol segítő oktatói szerepben kísértem végig egy alapfokú tanfolyamot. Olyan sebességgel történnek a dolgok, hogy csak kapkodom a fejem, bár az nagy előny, hogy a kiképzésvezetői tanfolyamokat és néhány szemináriumot már korábban elvégeztem, így az alapok nem voltak ismeretlenek. (No meg az sem volt hátrány, hogy Kanizsán már próbálkoztam kiképzősdivel.)

Csoportunk a vizsga után

Amikor évekkel ezelőtt először belecsöppentem ebbe az egész "póráz nélkül dolgozunk, klikkerrel varázsolunk"-rendszerbe, hihetetlennek tűnt, hogy lehet így is kutyaiskolát csinálni. Pötyimmel hagyományos, pórázrángatós kutyasuliba jártunk, és bár volt ott is jutalmazás, közel sem ennyi, mint amennyit ma a tanítás során használok. Ott a kutya azért csinálta meg a feladatot, mert tudta, hogy ha nem jön láb mellett, akkor úgyis odarántom. Nem is figyelt rám úgy, és ha épp olyanja volt, akkor rimánkodhattam neki, hogy jöjjön már vissza, nagy ívben tojt a fejemre. Ehhez képest Banditával teljesen más a helyzet. Ha meghallja a klkikker zörgését, már ott áll előttem, és csillogó szemmel várja, hogy most mi fog történni. Ha belekezdünk valami új feladatba, akkor látni rajta, hogy próbálja kitalálni, mit kellene csinálnia, és az is látszik, amikor leesik neki, hogy "hoppá, szóval ezt kell!" :)

A hagyományos képzés során fel sem merült, hogy az iskolában elengedjük a kutyákat, mert borítékolva volt, hogy bunyó lesz. Ilyen tapasztalatok után kétkedve fogadtam, hogy lehet úgy tanulni a kutyával, hogy közben 10 másik kutya (amiből mondjuk 6 kan) van körülötted a pályán. S láss csodát, lehet! Aki nem hiszi, jöjjön ki a sulira, és nézze meg! :)

Terepfoglalkozáson

Az alapfokú tanfolyamokon határozottan érezhető a gazdaiskola hangulat, ugyanis itt a gazdiknak az idő nagy részében csak annyi dolguk van, hogy a csoportvezetőre figyeljenek. A szabadon futkosó kutyákkal pedig a segítők és a megfigyelők foglalkoznak. És ez az egész kulcsa: egyetlen oktató nem nagyon tudna egy csoportot végigvinni, mert nagyon nehéz (szinte lehetetlen) egyszerre foglalkozni a gazdikkal, és közben felügyelni a kutyákat - pláne ha van köztük problémásabb eset. Kell tehát a segítség, nálunk is volt olyan, hogy öten voltunk fent oktatók a pályán. De a kutyák számára sokkal izgalmasabb így a suli, és sokkal szívesebben tanulnak, mintha végig pórázon kellene feszíteniük. Arról nem is beszélve, hogy alapfokon még tényleg rengeteg tanulnivalója van a gazdának, és ez igazából sokkal fontosabb annál, mint hogy a kutya papírforma szerint üljön láb mellett. A tanfolyamon a gazdik segítséget kapnak a mindennapi életben felmerülő problémák megoldásához, és ez fontosabb, mint egy bármilyen vizsgára való felkészítés. Ha egy gazdi megfogadja a tanácsokat, akkor a tanfolyamok végére lesz egy olyan kutyája, amelyiket be lehet hívni, és amelyikkel póráz nélkül, zsebre tett kézzel lehet sétálni. (Ez télen különösen előnyös!)


Sok idegen kutya egy rakáson - közös kirándulás a népszigetisekkel

A Tükör suli tehát olyan gazdáknak való, akik szeretnék egy kicsit jobban megérteni a kutyájukat, és fontos nekik, hogy a hétköznapokban normális életet élhessenek a kedvencükkel. Mindezek mellett egy ilyen tanfolyam, illetve a kutya tükröt is tart az ember elé. A kérdés az, hogy mennyire áll készen a gazda arra, hogy belenézzen ebbe a tükörbe, és elfogadja, amit ott lát.

Egy dologgal küzdök nagyon, ez pedig a saját kutyám. Sajnos az iskolai foglalkozások ütik a vadászkutyás tréningeket, így az utóbbi időkben azzal kísérleteztünk, hogy Viktor vitte Banditát gyakorolni. Sajnos ez nem igazán jött be, a kutya visszaesett, és elkezdett bohóckodni. Úgyhogy márciustól délutáni csoportokba megyek át, és szerintem kicsit az oviról is lemondok, hogy legalább délelőtt tudjak normálisan Bandival foglalkozni. Bízom benne, hogy ez segíteni fog. Már csak azért is, mert március 15-én vizsgázni szeretnék vele. :)

1 Tovább

Nemcsak okos, ügyes is

Levizsgáztunk!

A szombati utolsó foglalkozás nem sikerült túl jól, a 7 hétvége alatt először éreztem magam rosszul. Az egy dolog, hogy a megállítás egyáltalán nem ment, de a problémamegoldó feladatok sem úgy sikerültek, ahogy előtte gondoltam, és teljesen szétestem én is és a kutya is. Más se hiányzott a másnapi vizsga előtt.

Bekapcsolás

Vasárnap a vizsgák 1-kor kezdődtek, de ráértünk 2-re menni, mert a mi csoportunk volt az utolsó a háromból. A vizsga előtt elmentünk egyet sétálni, hogy picit mozogjanak a kutyák, de mindegyik iszonyat feszült volt, ezért 2 perc után pórázra kellett őket venni, mert majdnem összepattantak. A sulira visszaérve sorsoltunk, és mi lettünk a negyedikek (a tízből), így nem kellett túl sokat várnunk. Próbáltam magam nyugtatni, de kb. úgy izgultam, mint egy egyetemi vizsga előtt…

Hornig Rudi volt a bíró, és a vizsgára jelentkezés simán ment, Bandi szerencsére nem ugrált fel, hanem szépen ülve maradt, és mindenféle kitörő örömködés nélkül hagyta, hogy Rudi odadugja a kezét. Az első három feladatnál nem volt semmi probléma, Bandi nagyon szépen csinált mindent. Nem ugrott be az akadálynál, elsőre felült a kézjelnél, és a bójához is elsőre elindult (és még közel is feküdt), így ezeknél max pontot (feladatonként 25) kaptunk. Mikor a megállításhoz mentünk át, éreztem, hogy még jobban összeugrik a gyomrom, de reméltem, hogy nem lesz gond. Hát lett. :)

Hiába beszéltük át előtte ezerszer Balázzsal (a csoportvezetőnkkel), hogy nem szemből fogom hívni a kutyát, hanem féloldalasan (hogy kicsit lassabb tempóban jöjjön), ezt teljesen elfelejtettem, és szembeálltam Bandival. Hívom, hogy „gyere!”, nem történik semmi, kutya továbbra is fekszik. Mondom, hogy „Bandi!”, na, erre már elindul. Közepes tempóban jön, rettegek, hogy ezek után nem fog megállni, így épphogy belép a zónába, emelem a kezem, „ott! fekszik!”, és láss csodát, a kutya azon nyomban fekszik… A hátsó lábaival még épphogy belépett a zónába, csak a farka lógott ki. A fene se gondolta volna, hogy ilyen gyors lesz…

A bíró utána elmondta, hogy már attól „félt”, hogy 100 pontot kell adnia. :) Végül 3 pontot vont le megállításnál, megjegyezte, hogy a kutya azonnal megállt, amikor a kezemet felemeltem, és hogy nem tipikus hiba, hogy a kutya a zóna elején lóg ki a farkával. Így „csak” 97 pontot kaptunk. :) A vizsga a csoport nagyobb részének hasonlóan jól sikerült, lett 90, 93, 94, 95, sőt még 99 pontos vizsga is, úgyhogy mi elbújhatunk a 97 pontunkkal.

A végére eléggé besötétedett

Nagyon elégedett voltam Bandival, abszolút megfelelt az elvárásaimnak, jobban is teljesített, mint vártam. Most, hogy a tanfolyamoknak a végére értünk, a sulin választhatunk, hogy klubfoglalkozásokra megyünk, őrző-védőre, nyomkövetésre, agilityre vagy mantrailingre, de ezeket egyelőre pihentetni fogjuk. Épp itt az ideje, hogy elkezdjük a vadászkutya képzést, úgyhogy most ebbe vetjük bele magunkat. Kedden már meg is nézte egy ezzel foglalkozó tréner, Karai Csaba, de erről majd írok külön bővebben.

A jutalomfácánnal

Még több kép a vizsgáról itt.

0 Tovább

Kutyajó nyaralás a béke (fél)szigetén

Igaz, hogy már lassan egy hónapja megjöttünk a táborozásból, de nem volt időm arra, hogy írjak egy normális beszámolót, mert elég sok minden történt azóta is. De most…!

Hozzávalók: 154 ember, 137 kutya

Június 25. és július 3. között fantasztikus 9 napot töltöttük el a Népszigeti Kutyasuli nyári táborában a Gébárti-tónál. Tópart, kutyák, tükör módszer szellemében gondolkodó gazdák (így teljesen úgy hangzik, mintha egy szekta lenne, pedig nem is) – kell ennél több?


Hurrá, nyaralunk!

A tábor hivatalosan 24-én kezdődött, és eredetileg úgy volt, hogy mi is ott leszünk első naptól kezdve, de nagyon későn tudtuk Pestről elindulni, ráadásul még meg kellett ejtenünk egy kanizsai-borsfai kerülőt is a családhoz. Miután a vadi új honfoglaló sátrunkat csak egyszer próbáltuk meg korábban felállítani (4-en), nem akartunk péntek este a sötét táborban kísérletezni azzal, hogy vajon ketten menni fog-e. Így aztán otthon aludtunk, és szombaton kora reggel mentünk át Egerszegre. Itt a családi segítségnek köszönhetően viszonylag egyszerűen ment a sátorverés, bár menetközben rájöttünk, hogy nagyon nem szerencsés, ha a hálófülke oldalra lejt. (Nem mintha nem sátoroztunk volna már ezerszer, nem tudom, mit gondoltunk.)

Nem megyek végig a programokon, hogy melyik nap mi volt, mert egyrészt viszonylag egy kaptafára zajlottak a napok, másrészt meg olyan részletesen már nem is emlékszem, hogy mikor mit csináltunk. A reggel mindig egy egyórás kutyás foglalkozással indult, ezt követte általában valamilyen csapatsport a gazdiknak (esetleg csapatverseny vagy beszélgetés), majd ebéd és szieszta. Utána megint jött valami gazdijáték, majd az agility és az ebathlon, este pedig csapatverseny vagy buli, no és persze a fanatikusoknak hajnalig tartó gyilkosozás.


Ment a bandázás ezerrel

Az E/1 vizsga után kicsit untam már az engedelmes gyakorlatokat (meg az ügyességi mindig is jobban érdekelt), ezért kezdő ügyességire jelentkeztem Bandival. Azon kevesek közé tartoztunk a csoportban, akik még nem jártak középfokra, de ennek ellenére azt gondolom, hogy nem ment olyan rosszul. Szinte minden nap mást gyakoroltunk: kézjelek, állítás, megállítás, szagminta felvétele, akadályok, bójázás, előreküldés – mind nagyon hasznos volt. Egyedül a megállítással voltunk/vagyunk bajban, de majd ez is kialakul. Nagyon örültem, hogy ennyi mindenbe belekóstoltunk, pont annyi infót kaptunk, amivel el lehet indulni az őszi sulikezdés előtt.


Bójázunk

A tábor egyik nagy pozitívuma volt, hogy rengeteg program volt a gazdiknak, ami kizárólag emberes program volt, vagyis ilyenkor mindenki a sátorban/faházban/kocsiban hagyta a kutyát. (Nem volt kánikula, így hőgutától nem kellett tartani, meg volt tábori ügyeletes is, aki rendszeresen ellenőrizte az egyedül hagyott ebeket.) Ezek a foglalkozások többnyire csapatsportok voltak, például frizbi, foci, baseball, röpi, de volt élő csocsó is. A kutyáknak szerintem határozottan jót tett, hogy nem voltak non-stop a gazdikkal, és a gazdiknak pedig volt lehetőségük szocializálódni és ismerkedni egymással.


Mit nézel?

A tábor előtt kicsit tartottam tőle, hogyan fogjuk Bandit ketrecbe zárni, mert az egy dolog, hogy itthon mindig fel van állítva a ketrec (és szereti is), de sosem zártuk még be és hagytuk így egyedül. Szerencsére feleslegesen aggódtam. Amikor először betettük, akkor volt egy kis hiszti, de rászóltam, és onnantól fogva nyugodtan ott lehetett hagyni, szépen elvolt magában. Aki nem ismeri a ketrecet/boxot, annak elsőre ez talán kegyetlenségnek tűnhet (elvégre milyen kutyás tábor az, ahol a kutyát bezárják, aztán a gazdi elmegy szórakozni…?!), de az igazság az, hogy a kutyának nagy szüksége volt arra, hogy a saját biztonságos kuckójában tudjon pihenni. Mert ha velünk volt, akkor nem tudott teljesen ellazulni, állandóan éber volt, figyelte a környezetét, és így azért elég hamar kiüti magát a kutya. Mi meg nem szerettünk volna három nap után hazamenni azért, mert Bandi KO. Amúgy szerintem tök jól viselte az egészet, nem látszott rajta, hogy nagyon kimerülne.


A kép készülte után nem sokkal leugrott ennek a palánknak a tetejéről, jó nagyot zakkant a kis mafla

A csapatsportokon kívül egy csapatverseny is zajlott a táborban, ami szintén nagyon szórakoztató volt. Még szombaton este osztották szét a gazdikat négy csoportra, és a bő egy hét alatt szinte minden napra jutott valami játék: csapatvideó készítés, toronyépítés cipőkből, Gábor buszának végigtolása a táboron, kutya-úszóverseny, klikkeres formálás, kardozás és még sok más. Nagyon jó kis csapatunk volt (hajrá TS-alfák!), ráadásul valahogy sikerült pont egy őrmezőis társaságba belecsöppennünk. Nagyon tetszett, hogy mindenki teret kapott a csapatban, a kutyás játékoknál mindenki kipróbálhatta, mit tud a kutyája, és senki nem szorult háttérbe azért, mert épp kezdő. Bandi is ügyeskedett a labdaszedésnél. :) A jó csapatnak köszönhetően sikerült is megnyernünk a versenyt.

 
TS-alfa csapatvideó

Az egyik legnagyszerűbb dologról még nem is nagyon ejtettem szót, ez pedig a tó közelsége. A kemping, ahol voltunk, egy kis félsziget csúcsán található (már többször voltunk itt retrieveres találkozókon), és volt egy külön partszakasz, ahol a kutyákat lehetett úsztatni, illetve itt lehetett a kutyákkal fürdeni. (Volt egy nagy emberstrand is, de ide szerintem nem sokan jártak.) Bandi borzasztóan élvezte a pancsolást, minden nap többször is mentünk - sőt olyan is volt, hogy gondolt egyet, és magától elindult lefelé… Terveztük, hogy itt lent majd kicsit dummyzunk is, de ebből végül nem lett semmit, mert rájöttem, hogy addig nincs értelme ezzel bajlódni, amíg nem tudja normálisan tartani a dummyt. (Jelenleg ugyanis előszeretettel köpködi ki előttem egy méterrel.)


Itt ő húzott ki a vízből

A táborban ott volt Gyuri és Judit is Spockkal, a mopsszal, akivel Bandi reggelente hatalmasakat szokott hancúrozni itt Pesten. Ezt a jó szokásukat a táborban is megtartották, általában Bandi már tűkön ült, hogy mikor húzzák el Gyuriék a cipzárt, és azonnal ott termett, arra várva, hogy Spock előkerüljön. Előszeretettel lopkodta Spock játékait és rágcsáit (mintha mi nem vittünk volna), sőt egyszer az éjszaka kellős közepén, amikor Gyuriéknál mocorgás volt, gyorsan kislisszant a sátrunkból, átrohant Gyuriékhoz, kikapta a sátrukból Spock patkányát, aztán rohant vissza hozzánk. Pontosabban rohant volna, csak a zárt sátorba már nem tudott olyan könnyen bebújni alul, mint amennyire egyszerű volt kibújni, így fejjel szaladt neki a sátornak, mire én felkeltem, és beengedtem a kis tolvajt.


Spockra várva

Bandival egyébként teljesen elégedett voltam. Egy-két nap után rájött, hogy a sátor az otthon, és hogy nem mindig jön velünk, így ha elindultunk, akkor mindig néhány méterre a sátortól megállt, hogy akkor most jön ő is vagy sem. A kutyákkal abszolút nem volt problémája (miért is lett volna), teljesen jól viselkedett mindenkivel. (Amúgy a táborban tök jól elvolt a száznál is több kutya, nem volt semmi komoly affér, pedig szinte mindig minden eb póráz nélkül volt.) Látszott azért, hogy van csiszolnivaló a kapcsolatunkon, főleg, hogy most nagyon megnőtt az önbizalma, és azt hiszi, hogy övé a világ, de bízom benne, hogy a helyrebillentésben majd segít az őszi középfokú tanfolyam.

Egy szó mint száz, nagyon jó kilenc napot töltöttünk el a táborban. Szuper volt a társaság, kiváló volt a program - tarthatott volna tovább is. Jövőre veletek ugyanitt!


Nagyobb méretben itt

0 Tovább

Már hivatalosan is engedelmes a kutyám

Banditával vasárnap sikeresen letettük az engedelmes 1-es vizsgát (K99 vizsgarendszer), 100-ból 96 pontot kaptunk. :)

Nagyon szépen dolgozott a kissrác, végig figyelt, nagyon szép volt a szemkontaktus, és nem esett szét az én vizsgadrukkomtól, pedig ettől nagyon féltem. Teljesen ott volt agyilag, és ebben valószínűleg nagy szerepe volt annak is, hogy legelsők voltunk, így nem kellett várakoznunk. (Meg talán besegített az is, hogy előtte nap kimaradt a vacsora, a vizsganapra pedig az abszolút favorit pizzatésztával készültem, és amikor vizsga előtt ráhangoltam a munkára, akkor azt kapott jutalomnak.)

Pontokat a lassú leüléssel, a csoportkerülésnél lemaradással, illetve azzal vesztettünk, hogy fektetésnél véletlenül megrántottam a pórázt - ezt a hülye reflexet még nem tudtam kiirtani magamból. (Szerintem amúgy a bírónő nem vette észre, hogy Bandi a helyben maradásnál bemozdult, különben tutira nem kaptunk volna ennyi pontot.)

Csak szépen peckesen

Most pihenés, és majd ősszel folytatjuk a középfokkal. Szeptemberben lehet, hogy megpróbálkozunk egy ügyességi vizsgával még a tanfolyam előtt, meglátjuk, hogy alakul a nyár. Lassan ideje volna rágyúrnunk a retriever munkára, az első cél az, hogy tanulja meg szépen hozni a dummyt, mert most még nem várja meg, hogy elvegyem, hanem előszeretettel kiköpi előttem. 

Csoport levonul

Olga szigorúan szemmel tartja helyben maradás közben

Levizsgáztunk!

Utána muszáj volt levezetni a feszültséget

Még több kép a vizsgáról

1 Tovább

„A jó gazda iránymutató a kutyája számára” – interjú a Tükör módszer alapítójával

A Korom Gáborral történő beszélgetés során számos érdekes téma előkerült még, ami nem fért be az [origo]-n megjelent cikkbe, így ezek – interjú formájában – itt a blogban olvashatók.

Mikor kezdtél kutyázni?

Mindig arra vágytam, hogy legyen egy kutyám, akivel foglalkozhatok. Tízévesen kaptam egy német juhászt, vele elmentem kutyaiskolába, és nem tetszett, amit ott láttam. Teljesen idegen volt, nem éreztem jól magam ebben a világban. Tizenkét éves koromban egy barátommal alapítottam egy kutyaiskolát. Összeraktunk egy akadálysort, és rendszeresen foglalkozásokat tartottam.

Ez volt az első kutyaiskolám, aztán beidomultam abba a világba, ami munkakutyás világként ismert. Mindig idegen volt számomra ez a világ, más értékeket vallottam, de megtaláltam a helyem, és munkakutya-versenyző lettem, világbajnokságokon szerepeltem. Aztán egyszer csak rádöbbentem arra, hogy azokat az értékeket, amikben anno hittem, teljesen elhagytam. Rájöttem, hogy amit csináltam, az nem más, mint a kutya lényének kizsákmányolása anélkül, hogy bármit is tudnék a kutyáról.

Mennyi idő telt el a Tükör módszer kidolgozása és az iskolai bevezetés között?

Eleinte teszttanfolyamok indultak. Sosem felejtem el az első tanfolyamot, amit póráz nélkül próbáltunk megcsinálni. Mi magunk, oktatók álltunk be a kutyáinkkal, olyan kutyákkal, amelyek még fiatalok voltak, esetleg hagyományos rendszerben képzettek, és piszok nehéz volt. Sokan ki is estek a sikertelenség miatt. Hosszú tesztelési időszak után értünk el az iskolai bevezetésig.

Elkezdtünk egy folyamatot, hogy a hagyományos elemeket fokozatosan kivontuk a foglalkozásokról, majd egyre hatékonyabban tudtuk a Tükör módszer technikáit alkalmazni már csoportban is. De mire az első korrekt tanfolyam elindult, legalább hét év eltelt. Négy-öt éve működik olyan szinten, amire azt tudom mondani, hogy Tükör módszer. Mára több ezer kutya végzett a módszer jegyében. Több ilyen szellemben működő iskola van már Budapesten kívül is (például Szeged, Zalaegerszeg, Szombathely, Gödöllő, Vác), és egyre többen jelentkeznek, hogy szeretnének ezzel foglalkozni.

Külföldről is elég nagy az érdeklődés.

Abban a furcsa helyzetben vagyunk - ami egyfelől persze nagyon jó és nagy büszkeség, de nehézség is-, hogy sokkal nagyobb az igény és a megkeresés, mint a kapacitás. Sajnos nem állunk még készen arra, hogy a Tükör módszeres oktatás elinduljon külföldön, nincsenek még meg az idegen nyelvű oktatási programok. Magyarországon viszonylag könnyű, mert van egy bejáratott képzési program, ahova rengetegen jönnek el. Sokan látják, hogy nem könnyű ebbe beletanulni, mert több éves tanulást igényel, mire egy érdeklődő oktatóvá válhat. Ezt kell létrehoznunk külföldön, ahol nincs meg az oktatási rendszer. Egyelőre nagyobb tapasztalatú kollégáink mennek ki, és próbálnak meg betanítani kinti oktatókat.

Minek köszönhető az igény?

A videók biztosan sokat segítettek abban, hogy a világnak megmutassák, hogy létezik ilyen kutyatartás is, hogy szabadon lehetnek kutyák, és nem verekednek össze annak ellenére, hogy nem ivartalanítottak. Ennek elég jó bizonyító ereje van, de mostanra már a módszer híre is egyre több emberhez jut el, hogy Magyarországon valami furcsa dolog történik, hogy itt szabadon vannak a kutyák a tanfolyamon, és nem verekednek. Komoly szakmai műhelyek keresnek meg minket ezzel kapcsolatban.

Az etológusok is vizsgálják a hatékonyságát.

Viszonylag még az elején vagyunk, remélem, ez majd egy jó tudományos hátteret ad a módszer további terjedéséhez, aminek a hatékonyságát a munkatársaimmal, a saját szemünkkel látjuk. Nem arról van szó, hogy fazonírozzuk a kutyákat és a gazdákat. Van egy élő páros, egy gazda és egy kutya, mindkettőnek saját egyénisége és temperamentuma, és mi abban próbálunk segíteni, hogy a gazda a lehető legmagasabb tudatosságával a legoptimálisabb életet tudja élni. Tehát a kettejükhöz idomultan, de mégis egyedi életmódot tudjanak élni. Az egyediségen van a hangsúly, itt csak egyedekkel, egyedi helyzetekkel van dolgunk.

Milyen szerinted a jó gazda?

A jó gazda ismeri a kutyája igényeit. Toleráns ott, ahol toleránsnak kell lenni, következetes és ellentmondást nem tűrő ott, ahol kell. Hatékonyan tudja felhasználni az energiáit, a kutyára szánt idejét, és jól tud kommunikálni a kutyájával. A jó gazdát onnan lehet felismerni, hogy a környezetével jó viszonyban van. Megfelelően tudatos abban, hogy a saját és kutyája igényeit is felmérje, és ezeket jól tudja működtetni.

Hogyan teheti igazán boldoggá a gazda a kutyáját?

Őszintén azt gondolom, hogy azzal, ha Tükör módszerrel dolgozik a kutyájával. Mert miről szól a tanulás? Arról, hogy a kutya és a gazda megtanul egy közös nyelvet. Beállítunk középre egy mesterséges nyelvet, amelyen hihetetlen hatékonyan tudunk kommunikálni és információt megosztani egymással. Ez nagyon fontos igénye a kutyának, és amikor el tudok kezdeni beszélgetni vele, akkor elképesztő hálássá válik.

 A jó gazda határozott és iránymutató tud lenni a kutya számára. Az ember idegenvezetője a kutyának ebben a világban, és ehhez fontos, hogy az ember hiteles legyen. A hiteles ember pedig következetes, a kutya elfogadja őt, mint iránymutatót, és ezzel a minőséggel tudom kiegyensúlyozottá és egészségessé tenni. Szándékosan nem használjuk azt a szót, hogy falkavezér, mert mi nem falkában, hanem családban élünk. A család egy sokkal összetettebb modell, mint a falka.

Mit gondolsz a városi kutyások és nem kutyások kapcsolatáról?

A kutyatartás nemcsak a kutyatartók problémája. A kutya sorsáért az emberiség felel, minden ember minden kutyáért. A nem kutyatartóknak is felelőssége az, hogy a városi kutyáknak is megfelelő életmódot tudjunk biztosítani. Ahogy az is, hogy a tigrisek ne haljanak ki. Aki ezt vitatja, az struccpolitikát folytat, és nincs felkészülve a jövőre.

Azért tartunk itt, mert a kutyatartók irritálják a környezetüket. Nagyon sok agresszió- és szocializációproblémás kutyával lehet találkozni, akik a környezetükben károkat és problémákat okoznak. Addig, ameddig a kutyatartók nem tudnak megfelelő tudatossággal viszonyulni a kutyatartáshoz, addig nem szabad azon csodálkozni, ha olyan rendeletekkel szabályoznak minket, amelyek ellehetetlenítik a nagyvárosi kutyatartást. Meg kell emelnünk a kutyatartási kultúrát, és akkor a törvényhozóktól ki lehet követelni azt, hogy azok, akik megfelelő tudatosságú kutyatartási kultúrát képviselnek, azok számára más szabályok legyenek érvényesek.

Mi a véleményed az állatvédelmi törvény módosításáról?

Alapvetően jó elképzeléseket és gondolatokat tartalmaz, remélhetőleg valódi szakemberek fogják működésbe hozni. Ha én lennék a törvényhozó, nagyobb szabályozási szigorral járnék el, és nemcsak bizonyos fajtákra korlátoznám a szájkosarat. De annak a kutyatartónak, aki tényleg komolyan veszi a kutyatartást, annak legyen lehetősége arra, hogy méltó módon, a 3. évezredhez mérten éljen a kutyájával. Jelenleg megalázó, hogy olyan kutyára is szájkosarat és pórázt kell tenni, amelyiknek ez teljesen méltatlan. De egyértelmű, hogy pórázt és szájkosarat kell tenni arra a kutyára, amelyik veszélyezteti a környezetét. A szabályozást akár egy nagyobb körre kiterjeszteném, de reális és tiszta alternatívát biztosítanék arra, hogy legyen egy olyan városi kutyatartó vizsga, amellyel akár megelőzhetjük egész Európát.

A tudatos gazda tudja, hogy hol kell feltennie a pórázt a kutyára, mert esetleg vannak olyan érzékenységei az állatnak, melyeket nem lehet alapos szocializációval sem kiszedni. Ha a gazdát nem a rendelet kötelezi, hanem ennek a képességnek a birtokában van, akkor egészen biztos, hogy nem a környezete rovására fog élni. A jó gazda jó viszonyban van a környezetével, mert a kutyája egészséges, mert tudja, hogy mire van szüksége, és le tudja vezetni az energiáit. Ezáltal a környezetét nem irritálja, és a gazda is megérti azt, hogy mások esetleg félhetnek a kutyától, és felismeri azokat a helyzeteket, ahol neki háttérbe kell húzódnia a kutyájával.

Szerinted lehet szemléletváltozást elérni a lakótelepi kutyatartó idős néniknél?

Abszolút, nem is kell sok idő. Ha valaki azt mondta volna nekem 11-12 évvel ezelőtt, hogy itt fog tartani ma Magyarországon a kutyatartási kultúra, nem hittem volna el. Elképesztően gyorsan változunk. Azt gondolom, hogy a magyar gondolkodásmód nagyon nyitott arra, hogy úgy tudjon változni, hogy a régi értékek meghagyása mellett újakat hozzon be a rendszerébe. Ilyen szempontból Magyarország egy ideális terület. Nagyon jól tudunk fejben megérteni dolgokat, és utána a gyakorlatba bevinni azokat. Látva, hogy a nyugati kutyatartó kultúrák hogyan oldják meg ezeket a dolgokat, azt gondolom, hogy egyáltalán nem állunk annyira rosszul – ebben a tekintetben. Más tekintetben sajnos borzalmasan állunk, gondolok itt például a kutyák ezreinek elaltatására az emberi tudatosság hiánya miatt. De nagyon nagy jövőt látok abban, hogy olyan kutyás kultúrát alakítsunk ki Magyarországon, mely etalonként szolgálhat akár Nyugat-Európának is.

Mivel telnek egy iskolavezető napjai?

Nagyon szeretek csoportokat vinni, de sajnos már nem nagyon van rá időm. Foglalkozást szoktam tartani, sokszor jelen vagyok problémás eseteknél, hívnak konzultálni, a tanfolyamok menetét folyamatosan nyomon követem. Az egész módszer úgy kezdődött, hogy én vittem az első alapfokú tanfolyamot, aztán az első középfokú tanfolyamot, és azóta is ebben érzem magam a legjobban, amikor a gazdákkal együtt dolgozunk, és együtt foglalkozunk a kutyákkal. Rendszeresen tartok előadásokat országszerte, de alapvetően az oktatóképzéssel és a módszer továbbfejlesztésével, szakmai anyagok létrehozásával és az extrém problémás esetek kezelésével foglalkozom.  Készülünk a külföldi terjesztésre, és egy tévés produkción is dolgozunk.

Tervezel esetleg új könyvet?

A Neked ugatok!-nak már a második kiadása fogyott el a boltokból, csak idő és energia kérdése, hogy merre megyünk tovább. Amerika kutyás bestsellerének, Karen Pryor Don’t shoot the dog című könyvének a kiadási jogait már megszereztük, a fordítás célegyenesben van. Készül a nagy Tükör könyv is, valamint egy olyan kiadvánnyal is készülünk, ami etológusok, gazdák és tenyésztők bevonásával segítené a tudatos fajtaválasztást.

6 Tovább

101 játék a dobozzal - formáljuk a kutyát!

A bukfenc tanítása után kedvet kaptam egy viszonylag egyszerű feladathoz, amelyre majd a későbbiekben az ügyességi feladatok során szükség lesz, ez pedig a bójához (tárgyhoz) küldés formálással. (A feladatválasztásban az is szerepet játszott, hogy Bandi reggeli játszópartnere, Spock, a mopsz, aki már középfokra jár a gazdájával, akkoriban szintén ezt tanulta.)

A formálás a klikkeres tanításnak az a változata, amikor alaposan megtervezzük, hogy pontosan mit szeretnék, és lépésről lépésre alakítjuk ki (pl. ha azt szeretném, hogy forogjon, akkor először már arra is klikkelek, ha kicsit oldalra fordul, aztán fokozatosan növelem az elvárást, és az egyre nagyobb fordulatért klikkelek, amíg teljesen körbe nem fordul). (lásd: Mi az a klikker?)


A miénk is ilyen, csak citromsárga

A feladat az volt, hogy a kutya magától odamenjen, és lefeküdjön a bója mellé. Első nap még egy törülközővel próbálkoztunk, és hamar rájött, hogy azzal kell kezdenie valamit. A gyakorlás végére el is jutottunk odáig, hogy ráfeküdt a törülközőre. Második alkalommal ezt gyúrtuk tovább, hogy stabil legyen a ráfekvés. Harmadik alkalommal került elő a bója, amihez már rögtön odament, de beugrott neki, hogy korábban a körülbelül ugyanilyen magas vizesüvegeket pofozni kellett, ezért ezt is elkezdte a mancsával piszkálni. Szerencsére ezt viszonylag hamar sikerült kiszedni belőle, és negyedik alkalomra már meg is volt a bója mellé fekvés. Házon kívül még nem próbáltuk, de lakásban már szépen megy.

Ezek után hétfőn kitaláltam, hogy megint meg kéne próbálni a „101 játék a dobozzal” nevű játékot, aminek igazából az a lényege, hogy egy cipősdobozzal bármit lehet kezdeni, csak a gazdi fantáziája szab határt. Amikor Bandi pici volt, ezzel már kísérleteztünk, csak éppen akkor túl sokszor kértem tőle azt, hogy üljön bele a dobozba, így képtelen voltam rávenni másfajta cselekvésre. (Persze nagyon édes volt, amikor 10 hetesen rögtön odaszaladt a dobozhoz, belecsüccsent, és várta a jutalmat.) Most az volt a cél, hogy az egyik mellső lábával álljon bele a dobozba. Azt nem döntöttem el előre, hogy melyik, úgy voltam vele, hogy majd amelyikkel először belelép.

10 hetesen a dobozban

Amikor először kitettem a dobozt, akkor hála az égnek nem akart beleülni, viszont befeküdt mellé. Ezt elég sokszor eljátszotta, mire rájött, hogy mancsolni kell. Végül a bal mellső mancs lett a kiválasztott, és amikor néhányszor belelépett, abba is hagytuk a gyakorlást. Este, a séta után még egy kicsit elővettem a dobozt, akkor már úgy tűnt, tudatosan lép a bal lábával a dobozba.

Azt előre eldöntöttem, hogy kedden már a másik (jobb) lábbal való belelépés lesz a feladat. Amikor elővettem a dobozt, akkor rögtön ment, és lépett bal lábbal, szépen ki is tartotta, de persze klikket nem kapott. Próbálkozott a melléfekvéssel is, végül nagy nehezen véletlenül néhányszor belelépett, de bizonytalan vagyok, hogy mennyire fogta fel, hogy ez volt a cél. Azóta nem próbálkoztunk vele, úgyhogy majd ma délután meglátjuk.

Közben már nyakunkon a vizsga, már csak 1,5 hét! Ennek megfelelően az utóbbi napokban teljesen szét is esett a kutya, a ritkított jutalmazás miatt már nincs meg a folyamatos szemkontakt lábnál követés közben, és mintha a lelkesedése is kicsit alábbhagyott volna. De legalább a helyben maradás már szépen megy, köszönhetően annak, hogy néhány napja a pékség és a Tesco előtt fektetem ki, hogy bőségesen legyen zavaró tényező.

0 Tovább

Korom Gábor és a Tükörmódszer a rádióban és a TEDx-en

Korom Gábor, a Népszigeti Kutyasuli és a tükörmódszer alapítója a Rádió Q-n:

Ez pedig az előadása márciusban a TEDxDanubián:

0 Tovább
«
12

EbGondolat

blogavatar

A kutyázás egy életforma

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek